Mit is adtam karácsonyra?

Sokan hiszik azt, hogy ha az ember lánya kézműveskedik, egyből megoldódik az összes ajándékozási gondja. Ez részben igaz, de mikor olyan családtagoknak kell ajándékot készíteni, akik nem hordanak ékszert akkor már gondban van. Ráadásul ajándékozás szempontjából maximalista vagyok. Kihívásnak tekintem, hogy mindenki olyan ajándékot kapjon, melyet évek múlva is emleget. Sajnos nem mindig jön össze, de most karácsonykor talán sikerült.

Mikor még csak ismerkedtem a gyöngyfűzés új technikáival kellékeivel, elhatároztam, hogy egyszer fűzök egy ilyet. Most négyet is sikerült.
Őszintén megvallva, nem igazán gondoltam át az elején, mert nem hittem volna, hogy ennyi munka lesz velük. Sejteni persze sejtettem, de túlzott optimizmusom túllendített a dolgon. Vidáman rendeltem meg a hozzá való gyöngyöket, fejtettem meg a minta leírást, majd hozzáláttam. Egy hét múlva csukló fájdalmak közepette, és legalább 5 db tűt átadva az öröklétnek, készen volt egy. Voltam boldogabb már életemben.

De nem adtam fel. Ez már becsületbeli ügy volt. Fűztem tovább. És december 22-én este "ilyet soha többé nem csinálok, nőjön két fejem, akkor se, és jövőre vesszük az ajándékot, akkor is ha zokni lesz, engem nem érdekel, és hogy engedhetted, hogy én ebbe bele kezdjek?" felkiáltással készen voltak. Itt üldögéltek az asztalomon, édesek és szépek voltak, így megbocsátottam nekik (más választásom úgyse volt, és különben is, a tönkre tett tűimet úgyse fizetik ki). Már ki is néztem magamnak egyet, amit saját használatra fűzök meg.
És, hogy sikert értem el vele? Persze! Imádták, fejtegették, hogyan csináltam, hol van benne drót, mivel merevítem, én meg titokzatosan csak annyit válaszoltam, ez a gyöngyfűzés csodája. És tényleg az, hiszen milliméteres kicsi delicákból ilyen csodákat lehet készíteni, és ez tényleg a gyöngyfűzés nagyságát mutatja.

Minta:  Julia S. Pretl
Idézet: Szarka Tamás (Ghymes)